Budapest - Hurghada - Budapest
Tengerparti pihenés kirándulásokkal fűszerezve
Marsa Alam sokáig egy békés kis halászfalu volt Hurghadától mintegy300 km-re délre, a Vörös-tenger partján. 2001-ben megnyitották nemzetközi repülőterét, és innentől kezdve egy, a mai napig is gyorsan fejlődő üdülő övezet kezdett kialakulni, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend az utazók körében. Szinte érintetlen vízi világa miatt a jövőben Egyiptom egyik legfelkapottabb és legkeresettebb úti célja lesz a búvárok és a pihenni vágyók számára. A jövőben Hurghadához és Sharm El Sheikh-hez hasonló látogatottságra,népszerűségre tehet szert. Annak ellenére, hogy a települést eddig főként búvárok látogatták több napos hajós programokkal, az elmúlt években sorra nőnek ki a hotelek a sivatagból. Az érintetlen természet vonzza a nyugodt pihenésre vágyó utasokat és természetesen a búvárkodás szerelmeseit. Az ideális jó hőmérsékletnek köszönhetően az üdülőhely egész évben látogatható.
Marsa Alam és El Quiser városa még kevésbé kiépített, így turistaközponttal nem rendelkezik, mindenhol csend és nyugalom uralkodik.Ezek a települések megőrizték falusias, beduin jellegüket. Mindezek ellentéte azonban a tengerparti rész és a kikötő, Port Galib, ahonnan rendszeres hajókirándulások indulnak. Itt rengeteg kávézó, étterem és szálloda található, bevásárlóközpont, szórakozási és sportolási lehetőségek széles tárháza is épül. A tengerpart végig homokos, de nemárt óvatosnak lenni, ugyanis a vízbe lépve korallos, így cipővel érdemes a vízbe lépni. Számos korallsziget is található itt. Az egyik legnépszerűbb merülőhely a Samadai-zátony, amelyet a Delfinek Hazájának is neveznek. A szerencsésebbek találkozhatnak dugonggal is, ezzel a manapság ritka, a tengeri tehenek rendjéhez tartozó, kedves állattal.
A tenger hőmérséklete egész évben 22 fok vagy feletti, így télen is alkalmas fürdésre, merülésre
Közkedvelt szálloda, mely nyugodt környezetben, rusztikus stílusban épült. Testvérszállodája a Kahramana Park. Néhány két emeletes villából és bungalókból áll, amelyek egy kertben épültek. A hotel mellett található egy gyönyörű korallzátony, de a búvárok mellett főként a gyermekes családoknak is ajánljuk!
homokos-korallos part
móló - a nyílt víz itt közelíthető meg
ajánlott cipővel a vízbe lépni
napágyak, napernyők illetékmentesen
tengerparti bár
vízi sportok illetékért
recepció, főétterem
2 tematikus étterem
néhány bár, üzlet
internet lehetőség illetékért
medence (napágyak és napernyők illetékmentesen)
gyermekmedence, miniklub
játszótér
animációs programok
alkalmanként esti műsorok
2 teniszpálya, asztalitenisz
strandröplabda, fitnesz
szauna, masszázs, biliárd
búvárkodási lehetőség
kétágyas szoba
egyénileg szabályozható klíma telefon műholdas tv minibár széf tea és káváfőző saját fürdőszoba kád vagy zuhanyzó / wc erkély
all inclusive: napi háromszori főétkezés, helyi alkoholos és alkoholmentes italok korlátlan fogyasztása 10:00 - 22:00 óráig, napközben snack (snack, sütemény ). Az all inclusive szállodák szolgáltatásai bizonyos részletekben szállodánként eltérhetnek.
Fakultatív lehetőségek
Ez a szolgáltatás a helyi utazási iroda szervezése, ezért a kirándulással kapcsolatos bármilyen reklamációt kizárólag a tartózkodás helyén lehet elintézni. Hazatérés után a fakultatív kirándulásokkal kapcsolatos reklamációt irodánk nem tud elfogadni. feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és nem tartalmazzák a belépők árait. A részletekről, kérjük, érdeklődjenek helyi képviselőnknél.
Transzfer Hurghadába, majd onnan repülős utazás Kairóba. Egész napos városnézés Kairóban. A világon egyedülálló gyűjteménnyel rendelkező Egyiptomi Múzeum legfőbb látványossága az 1922-ben napvilágra került Tutankhamon-sírlelet. A piramisépítő fáraók hagyatéka a főváros leglátogatottabb turistalátványossága. Az ókori világ hét csodája közé sorolt több mint 4500 esztendős Gízai Piramisok, valamint a lábaiknál őrködő Szfinx megtekintése alkotja a kirándulás további részét. A napi programot a svédasztalos ebéd után egy kairói parfüméria meglátogatása zárja. Ezután repülővel utazás Hurghadába, majd transzfer busszal Marsa Alamba. Az ár tartalmazza a transzfert Hurghadába légkondicionált autóbusszal, a Hurghada-Kairó-Hurghada repülőjegyet, a belépőjegyeket, a svédasztalos ebédet (az italok külön fizetendők) és az idegenvezetést.
Ár: kb. 250 EUR/fő
A néhai főváros, Théba meglátogatása a nyugati parton, a Memnon Kolosszusoknál kezdődik, majd Hatsepszut királynő hegyoldalba vájt háromszintes templomának megtekintésével, és az alabástromfeldolgozó-műhely látogatásával folytatódik. Ezután a fáraók temetkezési helye, a Királyok Völgye kápráztatja el az odalátogatókat, majd motoros csónakokkal a Nílus keleti partjára átkelve svédasztalos ebéd. A napot a hatalmas és magával ragadó Karnaki Templom valamint egy papirusz galéria megtekintése zárja. Az ár tartalmazza a belépőjegyeket, az ebédet (az italok külön fizetendők), az idegenvezetést, valamint a transzfert légkondicionált autóbusszal. A program minimum 10 fő jelentkezése esetén indul.
Ár: kb. 110 EUR/fő
Korai indulás Asszuánba. Megérkezés, majd az Edfu templom és az asszuáni gát megtekintése. Ebéd után áthajózás Philae szigetére, majd délután visszatérés Marsa Alamba. Az ár tartalmazza a belépőjegyeket, az ebédet (az italok külön fizetendők), az idegenvezetést, valamint a transzfert légkondicionált autóbusszal. A program min. 10 fő jelentkezése esetén indul.
Ár: kb. 105 EUR/fő
1. nap:
Megegyezik az egynapos asszuáni programmal + vacsora és szállás egy négycsillagos szállodában.
2. nap:
Kora reggel indulás Abu Simbelbe, ahol az UNESCO világörökségként számon tartott II. Ramszesz sziklatemplomokat tekintik meg (külön fizetendő). A visszaút során a Núbiai Múzeum meglátogatása. Délután visszatérés Marsa Alamba. Az ár tartalmazza a belépőjegyeket, az egy éjszaka szállást és étkezéseket, az idegenvezetést, valamint a transzfereket légkondicionált autóbusszal. A program minimum 10 fő jelentkezése esetén indul.
Ár: kb. 210 EUR/fő
A keleti sivatag hegységei között megbúvó beduin falucska meglátogatása során megismerhetik a sivatagi törzs mindennapi életét, és lehetőség nyílik tevegelésre is. A programot hangulatos vacsora és a beduinok tánca zárja. Az ár tartalmazza a terepjárózást, sivatagi motorozást, tevegelést, az esti folklórműsort, a vacsorát és az idegenvezetést.
Ár: kb. 50 EUR/fő
Pihentető hajóút a Vörös-tengeren felszíni búvárkodási lehetőséggel három korallzátonynál, valamint másfél órás pihenővel a Hamata-szigeten. Az ár tartalmazza a hajóutat, a felszíni búvárkodáshoz szükséges felszerelést, valamint a transzfert.
Ár: kb. 60 EUR/fő
Félnapos vagy egynapos kirándulás autóbusszal a tengeri teknősök előfordulási helyére.
Árak:
Félnapos kirándulás: kb. 25 EUR/fő
Egész napos kirándulás: kb. 45 EUR/fő
A vörös-tengeri élővilág megtekintése 2-4 méter mélységben.
Ár: kb. 50 EUR/fő
Felszíni búvárkodással egybekötött hajókirándulás, amelynek során ellátogatnak a Delfin-szigetre is. Itt természetes környezetükben csodálhatják meg a delfineket.
Ár: kb. 65 EUR/fő
Pihentető hajóút a Vörös-tengeren, egy-egy órás felszíni búvárkodási lehetőséggel két különböző korallzátonynál. Az ár tartalmazza a hajóutat, felszíni búvárkodáshoz szükséges felszerelést, a hajón felszolgált ebédet.
Ár: kb. 50 EUR/fő
Délutáni kirándulás terepjáróval egy beduin faluba, tevegelés és rövid folklórműsor.
Ár: kb. 40 EUR/fő
Esti kirándulás quadokkal egy sivatagi beduin faluba.
Ár: kb. 40 EUR/fő
Egész napos program a szálloda aquaparkjában.
Ár: kb. 35 EUR/fő
Délutáni kirándulás a 3000 éves városkába, ahol megtekinthetnek egy mecsetet, egy templomot, a kikötőt, az oszmán erődítményt és egy papirusz galériát.
Ár: kb. 20 EUR/fő
Kód: kt
Indulás | Nap/éj | Típus | Ellátás | Utazás | |
---|---|---|---|---|---|
Bővebb tájékoztatásért érdeklődjön irodánkban |
A charter repülőjegy árát oda-vissza Budapest - Hurghada - Budapest útvonalon
(A járat a hurghadai repülőtéren száll le, onnan buszos transzferrel visszük az Utasokat Marsa Alam-ba!)
- Transzfert a szállodába/szállodából
- A szállodai elhelyezést, ellátást árjegyzék szerint
- A telepített magyar nyelvű képviselő által nyújtott szolgáltatásokat
Illetékek (reptéri, biztonsági): 39.900 Ft/fő
Az árváltozás jogát fenntartjuk!
- Vízumdíj: 5.000 Ft/fő (2014.05.01.-től 7.000 Ft/fő)
- Szervízdíj: 5.000 Ft/fő
- Sztornóbiztosítás: a részvételi díj 1,2 %-a
- Betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás (BBP):