Budapest-Monastír / Enfidha -Budapest
Monastír repülőtér kb: 5 km Enfidha repülőtér kb: 55 km
pihenés a tengerparton fakultatív program lehetőségekkel
MONASTIR
Monastirt Tunézia legérdekesebb üdülőkörzetének tartják. A terület betelepítői az őslakosoknak számító punok voltak, másodsorban Cézár helyőrségének területe volt. A középkor folyamán Monastir egy megközelíthetetlen, apácák és harcosok lakta erőddé vált. Jelenleg a város egy népszerű pihenőhely, a világ különböző területeiről érkező turisták számára. Többek közt található itt: repülőtér, luxus szállodák és kongresszusi központ.
Az ősi mecset, valamint a VIII sz. óta létező ribat - melyben napjainkban az iszlám művészeti múzeum működik- kiemelkedő történelmi emlékművek. Mi több, itt forgatták a Názáreti Jézus c. film jeleneteit. Tunézia városai közül Monastir óvárosát tartják a leghangulatosabbnak.
Monastirban született Tunézia első elnöke, Habib Bourguiba. A Bourguiba család mauzóleuma a város központjában épült, az indiai Taj Mahal stílusában. Ez egy 5 kupolás, kék kerámia- valamint márványdíszítésű épület. A mauzóleum mellett két arany kupolájú szürkemárvány torony található.
Monastir arany színű, homokos tengerparttal, jacht klubbal, lovaglási lehetőséggel, valamint búvárközponttal rendelkező kiváló üdülőhely a turisták számára. A golf szerelmesei bizonyára kedvet kapnak a helyi, 18 lyukú golfpályán való játékhoz, amely nemzetközi golfturnék rendszeres helyszínének szolgál.
A szálloda Monastir városában található, kb. 6 km-re Monastir repülőterétől, kb. 10 km-re Sousse és Monastir központjától, kb. 55 km-re Enfidha repülőterétől, közvetlenül a finomhomokos tengerparton. A szálloda közvetlen közelében egy 18 lyukú golfpálya található.
Vélemény:
A szállodát fiataloknak és családosoknak egyaránt ajánljuk.
Az utazásszervező véleménye: 3*+
közvetlenül a finomhomokos tengerparton
A szállodában központi étterem és a’ la carte éttermek (tunéziai, olasz) és bárok (lobby bár, snack bár, diszkó bár) állnak a vendégek rendelkezésére. A kertben szabadtéri medencék, vízicsúszdák, gyermekmedence. A szórakozásról animációs programok és esti show műsorok gondoskodnak. A napágyak, napernyők a medencénél és a tengerparton térítésmentesen vehetők igénybe. További szolgáltatások (térítés ellenében): mosoda, üzletek, szépségszalon.
Sport
Térítésmentes szolgáltatások: fitneszterem, aerobik, víziaerobik, teniszpálya, minigolf, kézilabda, kosárlabda, röplabda, boccia, íjászat, darts, asztalitenisz.
Wellness
Térítés ellenében a vendégek rendelkezésére állnak különböző wellness és szépség szolgáltatások, mint belső medence, szauna (téli hónapokban), masszázs, törökfürdő, szépségszalon, balneoterápia.
Gyermekeknek Orange Sunny Club - magyar animátorokkal
A kicsiket gyermekmedence, játszótér, miniklub várja. Térítés ellenében gyermekfelügyelet igényelhető
2 ágyas pótágyazható szobákban
A szálloda összesen 516 kényelmesen berendezett szobával rendelkezik. A szobák tengerre, kertre vagy golfpályára néznek. A standard szobák felszereltsége: légkondicionáló (nyári időszakban), televízió, telefon. A legtöbb szobához erkély tartozik. A fürdőszobában zuhanyozó/kád, WC található.
All Inclusive ellátás, mely 06:30-24:00 óra között vehető igénybe, az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza: reggeli, ebéd, vacsora a központi étteremben svédasztalos rendszerben, délutáni snack. A bárokban és a főétkezéseknél a helyi alkoholos és alkoholmentes italok térítésmentesen fogyaszthatók. Tartózkodás alatt egy alkalommal a vendégek térítésmentesen fogyaszthatnak az olasz, illetve a tunéziai a’la carte éttermekben (előzetes helyfoglalás szükséges). Az import italok, a frissen facsart gyümölcslevek térítés ellenében állnak rendelkezésre.
A kirándulások aktuális programjáról, a kirándulásokon való részvétel feltételeiről és az árakról a helyszínre érkezéskor helyi képviselőnk ad tájékoztatást.
Magyar nyelvű idegenvezetést a kirándulásokon csak megfelelő létszámú jelentkező esetében tudunk biztosítani. A minimum létszám kirándulásonként változik, erről minden esetben helyi képviselőnk a helyszínen ad tájékoztatást. Javasoljuk, ha kirándulni mennek, a kirándulási szelvény segítségével a kirándulás előtti nap délutánján rendeljék meg az ébresztést, a másnap reggeli hidegcsomagot és a késői vacsorát – amennyiben erre lehetőség van. A gyakorlat szerint az indulás előtti napon lemondott utazások esetében csak orvosi igazolás bemutatásával igényelhető visszatérítés a befizettet részvételi díjból. Kérjük, tájékozódjanak a programok lemondási feltételeinek részleteiről helyi képviselőnknél.
SZAHARA TÚRA (2 NAP)
Ár: 200 DT / fő
1. NAP:
Korai indulás a szálloda elől légkondicionált autóbusszal. Első állomásként El Jemben a világ harmadik legnagyobb amfiteátrumát tekintik meg, melyet a III. században építettek a rómaiak. Változatos tájakon haladva jutnak el Matmatába. Ez a kopárságában is egzotikus vidék és környéke volt a forgatási helyszíne számos hollywood-i szuperprodukciónak: pl. A csillagok háborújának és Az angol betegnek is. Ebéd után keresik fel a közelben fekvő ősi berber lakásokat, a föld alá épült világhírű troglodytákat. Felejthetetlen élmény látni a hőség és az ellenség távoltartására épült és ma is lakott otthonokat. Tovább utaznak Kebili oázisba, majd tovább délnek igazi sivatagi tájakra érve. Douz oázisában fakultatív módon tevegelni is lehet.E zt az élményt nem szabad kihagyni! Vacsora és szállás egy negy csillagos szállodában.
2. NAP:
Korai ébresztő, majd reggeli után indulás a Chott El Jerid kiszáradt sóstón keresztül Touzeur felé. Útközben megtekinthetik a varázslatos napfelkeltét. Két kiváló fakultatív program is igénybevehető ezután. Tozeurban lovaskocsival fedezhetőek fel a helyi datolyaültetvények és pálmaligetek. Ezután Land Rover terepjárókkal lehet az Atlasz-hegység lenyűgöző tájait bejárni. Egy izgalmas sivatagi utazás folyamán eljutnak Ong Jamel-hez a tevenyak sziklához, és Mos Espa-ba a Csillagok háborúja díszletvárosába. A foszfát vidékeken át Gafsa irányába folytatódik az út. Itt fogyasztják el az ebédet, majd Kairouan az iszlám negyedik szent városa jelenti a túra utolsó úti célját.
TUNISZ – KARTHÁGÓ – SIDI BOU SAID (1 NAP)
Ár: 85 DT / fő
Rövid gyalogos városnézés Tuniszban, az ország fővárosában, szabadidő a bazárban vásárlási lehetőséggel, majd múzeumlátogatás, a római és pun műemlékek megtekintése a Karthágói Múzeumban. Karthágóban - mely az egykori pun birodalom legendás gazdagságú fővárosa volt, Antoninus Pius császári fürdőjének maradványai és a város romjainak felfedezése, majd ebéd. Délután a lélegzetelállítóan gyönyörű és csodálatos fekvéséről híres andalúz művészfaluba, Sidi Bou Said-ba látogatunk. A városban szabad program, mely során jellegzetes kávézójában elfogyaszthatunk egy török kávét vagy egy menta teát.
HAJÓKIRÁNDULÁS (1/2 NAP)
Ár: 40 DT / fő
Az azúrkék színű Földközi-tengerre kalózhajók fedélzetén hajózunk ki, majd lehorgonyzás után átérezhetjük a hullámok ölelését vagy megpróbálkozhatunk saját ebédünk kifogásával. Amennyiben esetleg nem járnánk sikerrel, a fedélzeten élvezhetjük a könnyű ebédet (hal, saláta, üdítő, víz), miközben a kalózhajó legénysége gondoskodik szórakoztatásunkról.
KAIROUEN - EL JEM – MONASTIR (1/2 NAP)
Ár: 75 DT / fő
El Jem – a Római Birodalom idején jelentős kereskedelmi központ volt, az itt épített amfiteátrum jelenleg a harmadik legnagyobb a világon, ennek jó állapotban megmaradt romjait járhatják be majd, ezután Monastirban Tunézia első elnökének, Habib Bourgiba-nak a Mauzóleumát látogathatják meg Monastir főterén, a Ribat szomszédságában.
KARAVÁN (1/2 NAP)
Ár: 40 DT / fő
A környékbeli olíva ligetek és tanyák világát fedezhetik fel a 3 órás karavántúra során. Utazhatnak tevén, lovon, lovas kocsin. A karavánút során a hagyományos berber kenyér, a Tabuna sütését is bemutatják és természetesen meg is kóstolhatják a frissen sült kenyeret. A program során rendhagyó teveetetésre is vállalkozhatnak.
AL ZAHRA EST
Ár: 75 DT /fő
A delutan indulo es keso estebe nyulo program kereteben megismerkedhetnek a tradicionalis tuneziai elettel, majd orientalis tuneziai 3 fogasos vacsora, amely alatt a szinpadon tancosok szorakoztatjak a kozonseget. A zest folytatasa pedig egy vilagszinvonalu lezer show, amely Tunezia 3000 eves tortenelmet mutatja be Onoknek.Felejthetetlen elmenyt nyujt minden korsztaly szamara.
ZULU SHOW – ÁLLATKERT LÁTOGATÁSSAL
Ár: 75 DT / felnőtt
Tunézia legnagyobb állatkertjét látogatják meg, ahol a 36 hektáros parkban afrikai állatokban gyönyörködhetnek. Látogatás után tunéziai nemzeti ételekből álló vacsora várja Önöket, melynek fogyasztása közben fekete afrikai táncosokkal, hastáncossal, tunéziai folklór műsorral gondoskodnak a vendégek szórakoztatásáról. A vacsorához korlátlan üdítő, víz és borfogyasztás biztosított.
Az alábbi fakultatív programokrók az idegenvezető ad bővebb felvilágosítást az információs órán:
Delfin úszás, Carthage land , Sousse by night ( éjszaka Sousseban ), Kuriat szigetek
Kód : sf
Indulás | Nap/éj | Típus | Ellátás | Utazás | |
---|---|---|---|---|---|
Bővebb tájékoztatásért érdeklődjön irodánkban |
A fenti ár tartalmazza (2014-es nyári árualap esetén): repülőjegy, szállás és ellátás az ajánlat szerint, transzfer (repülőtér-hotel-repülőtér között), magyar nyelvű idegenvezető, aktuális előfoglalási kedvezmény
(2013. december 30-ig történő foglalás esetén), ajándék parkolás (2013. március 31-ig történő foglalás és az autóadatok megadása esetén).
Az ár nem tartalmazza: repülőtéri illeték (30.000 Ft/fő), kerozin felár (7.000 Ft/fő), kötelezően megkötendő útlemondási biztosítás (az alapár 1,3 %-a), BBP biztosítás, csecsemő részvételi díja (7.900 Ft/ fő).