Választható utazási mód:
Útvonal:
Budapest - Görögország -Budapest
Program:
tengerparti pihenés részvételi lehetőséggel a fakultatív programokon
Fekvése:
Senki sem ismerheti meg Görögország igazi arcát, ha valamelyik görög szigetet választja nyaralása helyszínéül - állítják a Görögország-rajongók és a tapasztalt görög törzsutasok. Aki tehát hamisítatlan görög élményre vágyik, látogasson el a "háromlábú félsziget"-nek gúnyolt Halkidiki félszigetre.
Kasszandra, a nyugati oldalon elhelyezkedő nyúlvány az elevenen eltemetett óriásról kapta nevét, így tehát minden földrengést az ő mocorgásának tudnak be. A keleti oldalon elhelyezkedő nyúlvány is a küzdelemben részt vevő óriásról kapta a nevét. Athosz egy egész hegygyel támadta az isteneket, ám dobása célt tévesztett és így keletkezett az Athosz hegység nyúlványa. A középső "láb", Sithónia eredete sokkal békésebb. A nyúlvány a tengeristen, Poszeidón fiáról kapta a nevét. Annál is inkább a Halkidikit érdemes úti célként választani, mert míg más görög szárazföldi terület a kopárságtól sárgállik, addig ez a félsziget fenyőerdeitől és olívaültetvényeitől zöldellő oázisként csalogatja a vendégeket.
Neos Marmaras, a nyúlvány nyugati oldalán helyezkedik el. A tagolt, homokos tengerpartjáról híres üdülőtelepülést Kis-Ázsiából érkező menekültek alapították, és mára a Halkidiki legnagyobb településévé nőtte ki magát.
Alig pár kilométerre Neos Marmarastól, helyezkedik el Porto Carras kikötője. A hatvanas években itt létesült Görögország legnagyobb szállodakomplexuma, mely 2003-ban az Európai Unió Csúcstalálkozójának színhelyéül is szolgált.
Nagyon tiszta, hangulatos, központi fekvésű, de nem zajos apartman. A fürdésre alkalmas kis öböl 750 méterre található. Központi fekvéséből kifolyólag nehéz a környéken parkolót találni.
Elhelyezés:
2, 3, 4 ágyas, egy légterű stúdióapartmanokban
Felszereltsége:
A 4 ágyas stúdiókban a 4. ágy kihúzható pótágy, ilyenkor a szobák nagyon szűkösek.
- Klíma az árban
- Ingyen WIFI
- Minikonyha
- Saját fürdőszoba
- Mikróhullámú sütő
- Terasz vagy erkély
- Tv
- Törülköző
- Mágneskártya
- Szúnyogháló
- Páraelszívó
- Redőny vagy zsalugáter
Ellátás:
Önellátás
Egyéb információk:
6 db 2-3 ágyas stúdió, 4 db 4 ágyas stúdió.
Fakultatív kirándulások
Athos
Egész napos hajós kirándulás a titokzatos Athosi Kolostorköztársasághoz. A félsziget nyugati részén haladunk végig, ahol megtekintjük Daphni kikötőjét és nyolc kolostort. Utunkat egy gyönyörű „kalózhajóval” tesszük meg, mely az utasok minden igényét kielégítő berendezéssel van ellátva. Az Athosz-hegy (görögül: Όρος Άθως) és félsziget a görögországi Macedóniában, az ország északi részében található. A félsziget a nagyobb Halkidiki-félsziget keleti nyúlványa, amely 7-12 kilométer széles és 60 kilométer hosszan nyúlik be az Égei-tengerbe. Területe 390 négyzetkilométer. Az Athosz-hegy meredek, sűrű erdővel borított emelkedői 2033 méter magasságba nyúlnak fel. A félsziget körüli tengerek a hajók számára veszélyesek. Ezt jól tudták már az ókorban is, különösen azután, hogy Kr. e. 492-ben itt semmisült meg a görögökre támadó perzsa hadsereg flottája egy viharban, az ókori források szerint mintegy húszezer ember halálát okozva. Az Athosz-hegy mintegy húsz ortodox kolostor otthona, amelyek autonóm teokratikus köztársaságot alkotnak Görögországon belül. Az Athos -hegyen csak 21 évet betöltött, keleti ortodox hitű férfiak élhetnek. Azok a lakók, akik nem szerzetesek, a félsziget fővárosában Karüeszben élnek. Mintegy 1400-an élnek a félszigeten.
Ára: Sartiról: kb. 28 euro
Marmarasról: kb. 31 euro
Csúszdapark - Thessaloniki
Waterland Aquapark Észak-Görögország legnagyobb aquaparkja, Thessaloniki külvárosi részében található. A szabadidőközpont kb. 100 km-re található meg Paraliától. Utasaink egyszeri belépő megfizetése után szabadon használhatják a park területén lévő csúszdákat, hullámfürdőt, napozóterületet nyugággyal és napernyővel.
Egész napos program.
Ára: kb. 35 euro
Hajókirándulás - Toroneos
Egész napos kirándulás, hajókázás, napozás a fedélzeten, nyílt vízi fürdőzés a "teknősbéka" szigetnél, majd áthajózunk a Kassandra-félsziget legnépesebb üdülőfalujába Pefkohoriba. Másfélórás szabad programjuk alatt élvezhetik a város nyüzsgő életét, virágokkal és üzletekkel teli utcáit. Ezután elhajózunk a félsziget legdélebbi csücskébe, Palyúriba, ahol másfél óra fürdés és napozás következik. Itt a hajó személyzete ebédet készít a vendégeinek. A visszaút közben még egy nyílt tengeri fürdőzést iktatunk be.
Ára: kb. 25 euro
Halkidiki - Görög est
A többfogásos, görög specialitásokat tartalmazó vacsorára egy hangulatos étteremben kerül sor. A vacsorához felnőtteknek bort, gyerekeknek üdítőt ingyenesen szolgálnak fel. A vacsora alatt görög zenészek szórakoztatják vendégeinket. Az est kitűnő alkalom a görög gasztronómia és kultúra megismeréséhez. Az esten lehetőség van tánctanítás keretében a görög tánclépések elsajátítására is. A vacsora után kezdődik a folklórműsor, amely után a vendégeknek is lehetőségük van beletanulni a görög szirtaki lépéseibe. A programnak éjfél után van vége.
Ára: kb. 35 euro
Meteora Halkidikiről
A Meteorák a legnevezetesebb látnivalók egyike Görögországban. A világ nyolcadik csodájaként emlegetett, sziklára épült kolostorváros. A vidék és a hegység elnevezése sajátságos környék tele gigantikus torony- és csipkealakú sziklákkal. Maguk a sziklák egyenként 100-150 m magasak. A Meteora "levegőben lebegőt" jelent. A sziklák elnevezése nem véletlen, valóban az égbolt közelében keresendők a csúcsok. A Meteorák sziklakolostorai 200 km-re találhatók meg Paraliától. A csendes és fenséges sziklaóriások tetején alakult és virágzott keresztény szerzetesi állam kolostorai közül utasaink két kolostort belülről, míg a többit kívülről tekinthetik meg. Utána ellátogatunk egy ikonfestő műhelybe, ahol megismekedünk az ikonfestészet minden titkával.
Egész napos program.
Ára: Sartiról: kb. 39 euro
Marmarasról: kb. 42 euro
Sithónia-túra
A Marmarasból/Sartiból induló autóbuszos kirándulás során körbeutazzuk a félszigetet. Rövid sétát teszünk Toroniban, ahol megörökíthetjük II. Filippasz várromjait, majd Porto Koufo babszem alakú öblét csodáljuk meg. Sartiban/Marmarasban két órát töltünk, ahol vásárlásra strandolásra és fakultatív ebédre nyílik lehetőség. Délután 2-3 órát töltünk az ún. Narancs-parton, melynek szépsége és különlegessége a szobrászokat is megihlette... Hazafelé fotózási lehetőség Vourvourouban.
Egész napos program, melynek keretében megismerhetik a Sithónia-félsziget csodáit.
Sunset
A Neos Marmarasi kikötőből indulunk, egy kellemes esti hajókázásra. Elsiklunk az Égei tenger vizén a Kelifos (Teknősbéka) szigetig. Sirályok és kormoránok kísérnek utunkon. Ott egy hangulatos öbölben megállunk, elkortyolgatunk egy kellemes koktélt és gyönyörködünk a tájban, lefényképezzük vagy filmre vesszük, amint a nap a tengerbe bukik. Ezután megkerüljük a szigetet, és hazafelé vesszük utunkat, miközben bepillantunk a Porto Carassi birtok tengerparti szállodáinak esti fényeibe. Mire ismét Neosz Marmaraszba érünk, színes esti fénypompát örökíthetünk meg a városról.
Ára: kb. 12 euro
Thesszaloniki
Thesszaloniki Görögország egyik legnagyobb városa és legforgalmasabb kikötője. Egész napos buszos kirándulás, melynek alkalmával megnézzük a régen börtönnek használt Fehér tornyot, a Szent Demeter Bazilikát és a Kasszandrosz uralkodásakor épített városfalakat. A kirándulás alkalmával megismerhetjük a görög emberek mindennapi életét, valamint lehetőségük nyílik egy rövid bevásárlásra is a forgatagos vásárnegyedben.
Ár: kb. 20/15 EUR
KÓD: GT
Indulás |
Nap/éj |
Típus |
Ellátás |
Utazás |
|
Az ár tartalmazza:
Az autóbusz költséget és a szállást 7 éjszakára önellátással
Az autóbusz mindig egy nappal korábban hétfőn indul és következő héten szerdára érkezik haza
A szállás keddtől keddig tart. Egyéni utazás esetében a szállás árak felől érdeklődjenek irodánkban
Az ár nem tartalmazza:
Biztosítást és a fakultatív programokat.